Az utolsó hét. Búcsúzás.

Az utolsó hét első munkanapjai semmit sem mutattak abból, hogy ez bizony az utolsó hét. Pörgős napok következtek, több olyan anyag is beérkezet a gyártóktól, amire szükség volt a futó témák lezárásához. Szinte minden napra esett egy-egy megbeszélés, training, prezentáció vagy összefoglaló beszélgetés.

Röviden összefoglalva az itt töltött 2 hónapot: 24 - eljövetelemkor lezárt - projektben vettem részt, ebbe beleértendő egy CB auditra és egy GS auditra való felkészülés, több vizsgálóberendezés tervezésébe és kivitelezésébe folytam be, számtalan jegyzőkönyv review volt. Volt önálló és teljesen lezárt helyszíni vizsgálatom egy thai gyárban, volt 3 prezentáció amikre itt kellett felkészülni és számtalan szakmai konzultáció, hasznos beszélgetés, valamint belefolytam egy az Alkatrészosztály és egy thai gyártónak közötti  ajánlatadásba, ami még nyitott ügy.  (utóbbi a 25. projekt, ezt bele sem számoltam a tennivalókba)

Szakmailag  hasznos 2 hónap volt, belelátni egy hasonló területen működő ázsiai labor mindennapjaiba, bizony ez igen érdekes tapasztalatokat jelentett.

Búcsú a kollégáktól:

A búcsúzkodás már szerda este megkezdődött. A labor munkatársai meghívtak egy kisvendéglőbe egy búcsúvacsorára, amin igazán fejedelmi ételek szerepeltek. Mivel mindennap együtt ebédeltünk, a thai kollégák már előre mondták, mi az ami nekem ízleni fog és mi az ami nem. Akik részt vettek a vacsorán: Matthias, Narathon, Suppachoke, Poo, Somrit, Kanchana, Rawiwan és a férje és Suluckana. Rawiwan már szerda reggel meglepett egy füstölőkészlettel és egy kedves levéllel, így aztán már szerda délután átadtam Nekik azokat az apró ajándékokat, amiket a kollégáknak hoztam: Budapestet bemutató angol nyelvű képeskönyvet és konyakos-meggyet. Utóbbinak igen nagy sikere volt, mert itt Thaiföldön a csokoládéipar még nem áll a helyzete magaslatán. A könyvet is figyelmesen olvasgatták,  de hogy Budapestre eljutnak-e valaha, abba nemigen reménykedtek, de biztattam Őket, nagyon fiatalok és nem tudhatják mit hoz még számukra a jövő.

Az igazi meglepetés azonban pénteken következett be: délelőtt Matthias összehívott egy soron kívüli értekezletet, ahol megköszönték a szakmai segítségemet és egy nagyon kedves ajándékokkal leptek meg: egy thai-angol szótárral és egy thai szakácskönyvel. A könyvek átadása utáni  tapsot pedig azt hiszem nem fogom tudni elfelejteni. Nagyon nehéz volt utána megszólalni, mondtam, egyik szemem sír, a másik meg nevet, az itt töltött 2 hónapot nem fogom elfelejteni, de beláthatják, ennyi idő elteltével jó hazamenni.

Búcsú a TÜV Rheinland Thailand Ltd-től:

Ahogy egy jó színdarab vége is kíván egy különleges csattanót, úgy szerveződött – teljesen véletlenül – az utolsó munkanapom péntekére, a Bankokban évenként megrendezendő German Fest nevű találkozó, amit a német ipar bangkoki reprezentánsai szerveznek a Thaiföldi ügyfeleik számára. Megtiszteltetésnek  éreztem, hogy meghívást kaptam a rendezvényre. Nagyon jó volt látni a TÜV Rheinland-ot olyan cégóriásokkal egy sorban (konkrétan pl. a repi ajándék söröskorsón) mint a BMW, Siemens, Liebherr, vagy a Lufthansa.

A cég egy 20 fős asztallal képviseltette magát,  fele-fele arányban vettek részt itt a TÜV Rheinland Thailand dolgozói és Thai ügyfelek.

A German Fest a La Sanghria nevű  bangkoki luxusszállóban volt megrendezve, 1000 fő részvételével.  A védnök a német nagykövet volt, rövid beszéd, majd két pici leányka elénekelte először a thai, majd a német himnuszt, közös szponzori fényképezkedés, majd irány a büfé, ahol tipikusan német konyha szerint főztek. (milyen jól is tudott esni egy kis sült csülök a rengeteg rizsétel után) No és természetesen válogatott finom német sörök. Luxusszállóba luxusdíszlet kívánkozik, ami itt a brandenburgi kapu jégből kifaragott másolata volt, ami természetesen lassan olvadozott a forró bangkoki éjszakában. A díszlet kiváló háttér volt közös fényképezkedésre,  a TÜV-ös hölgyek külön is megkértek önálló képek készítésére.

11-körül búcsúztam el Arno Zimmertől és Matthias Rabe-től, mert másnap korán reggel érkezik rég nem látott kedves feleségem a nagyobbik fiammal. Szombattól kb. másfél hét ugyanis a pihenésről fog szólni, az ország déli részén,  de ez már egy teljesen más történet lesz, feltehetően Thaiföldnek egy eddig nem ismert arcával fogok találkozni.

 

Felejthetetlen nap!

Thai kollégám Suppachoke a héten megígérte, szombaton elmegyünk az úszó piacra, ami kb. 100 km-re van a szállodától. Az úszó piac Ratchaburi környékén van Bangkoktól nyugatra, mint kiderült Suppachoke Ratchaburiból való, így ez a környék igazán hazai terep a számára.

Az úszó piac:

Bankok és környéke tele van folyókkal, kisebb nagyobb csatornákkal utóbbi az elmúlt évszázadok munkájának az eredménye és elengedhetetlenül szükség lehetett rájuk a hatalmas mennyiségű lehulló csapadék elvezetése, valamint a mocsaras pangó vizes területek művelésre és lakhatóvá tétele miatt. Emiatt a folyami szállítás és közlekedés a mindennapok részévé vált. Ez a múltat őrizte meg az úszó piac, amely ma is ad-vesz, de egyre inkább turista látványossággá válik. Méltán, tegyük hozzá, hatalmas területen és – legalábbis a helyiek szerint – a világon egyedülálló méretben. Itt is minden vehető ami egy tisztességes ázsiai piacon elképzelhető, de itt a vevők csónakkal közelíthetik meg az árusító pavilonokat, de több hajóból zöldséget, friss gyümölcsöt árulnak a helyiek és a Bankokban már megszokott sütő főző árusok egy része is hajókba költözött. Mivel reggel ½ 6-kor indultunk (Suppachoke oda akart érni a turistainvázió előtt…)  már ½ 8-kor az úszó  piaci vízen egy csónakban ringatóztunk. Így történhetett meg az, hogy egy ladikban reggeliztem, helyi egytál ételt ami valamilyen leveses itteni (fűszeres) reggeli. Az eladóhölgy pálcával tálalt, de mondtam, ha nem lesz kíméletes és nem ad egy kanalat a hajóút végén érintetlenülhozom vissza a reggelit, így kaptam egy kanalat. Az egy óra körüli hajóval történő piackörbejárás igen különleges volt, sok szép fotó készült, ami itt megtekinthető. https://photos.app.goo.gl/B7yZTqW6zke4DR793

A hajókázás végén egy árus odapattant és emléktárgyakat kínált, amit rutinból hárítottam, Kollégám figyelmeztetett, nézzem csak jobban meg, hát egy fényképes tányért mutogatott az árus, amin én voltam lefotózva, amint a ladikban ültem és épp elindultunk. Amíg a hajókázás megtörténik, az emléktárgy elkészült, sok otthagyott tányérja az árusnak nem volt, 100 bath-ért persze hogy én is elhoztam.
Az úszó piacról készült rövid videó itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=64c5gGAfaYU

Wat Kanon School:

Ebben a Buddhista wat-ban egészen különleges hagyományt ápolnak. A szerzetesek marhabőrökön különleges technikákkal (többnyire lyukasztással) vallási témákat jelenítenek meg. Az alkotások – amelyek művészi értékűek – a wat helyi múzeumában – más régiségek mellett -  megtekinthetőek és a szerzetesek alkotókedvét és művészi munkáját dicsérik. A különlegesség az, hogy ezeket az alkotásokat helyi fiatalok egy zenés táncos előadás kíséretében meg is jelenítik. Az előadás a wat helyi előadótermében történt, népviseletbe öltözött fiúk a narrátor által felolvasott vallási témájú történetre  az említett alkotásokat egy hátulról megvilágított fehér vászon előtt mozgatták. Növelte az előadás értékét, hogy szintén fiatalokból álló zenekar hagyományos thai hangszereken játszott. Európai ember számára furcsa, de hangulatában, teljesen egyedülálló kb.1 órás bemutató volt, aminek sokkal nagyobb nyilvánosság is kijárna.
A rövid videót itt lehet megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=OGv7jKFPV6s

Khongkhram templom, helyi múzeum és egy másik wat:

Suppachoke egyre jobban belelendült a helyi érdekességek bemutatásába és elvitt abba a buddhista templomba, ahová személyes emlékek kötik, mert a környéken járt iskolába és ebbe a templomba gyakran megfordult. Itt most volt az az esemény, aminek a hotel közeli wat-ban már részese voltam.  Találkoztunk közben  thai kollégám öccsével, de most nem akartunk hosszan időzni. Egy két különlegességre azért volt idő és  benéztünk a helyi múzeumba  ahol több száz éves, hajtogatott könyvet láttunk, mint kiderült ezt az írásmódot kollégám sem ismeri már.  A templom területén lévő hamvasztó  ugyanolyan díszes volt minta templom többi épülete, itt a hamvakat a végakarattól függően minden esetben valahová a természetben elszórják.

Ha már wat-ok, Suppechoke azt mondta, nem mehetek úgy haza, hogy ne látnám a környéke legszebb wat-ját, innen kb. 10 percre. Ez a Buddhista templom kívülről teljesen aranyszínűre van festve, belülről is hasonlóan díszes.  Itt fiatalok oktatása folyt éppen több csoportba, amikor meglátták a messziről jött fehér embert kiszólt az oktató fiatal szerzetes (angolul!), honnan jöttem, miben segíthet, de mondtam csak egy fotót szeretnék  készíteni, mire Ő is és a gyerek csapat is varázsütésre elmosolyodott.

Helyi néprajzi múzeum:

A nevét nagy bánatomra nem jegyeztem meg, egy elég eldugott helyen egy nagyon kicsi wat mellett thai kollégám is csak keresgélés után találta meg. Mint kiderült, egy magánember finanszírozta gyűjteményről van szó, ahol nagyon tisztességesen és kiváló körülmények között láthatjuk a régmúlt és közelmúlt megmentett használati tárgyait, ruháit. Eddig minden rendben is lenne. Amin igazán eltátottam a számat, az egy életnagyságú viaszfigura volt (ehhez itt nagyon értenek…) aki egy teljesen berendezett szobában az íróasztala mögött üldögélt. Ki ő, kérdeztem, mire a tárlatvezető hölgy elmondta Ő a múzeum alapítója. Mikor halt meg, kérdeztem, mire Ő: nem halt meg, még él. Nem ebben a házban lakik, de gyakran látogat ide – mondta a tárlatvezető.

Na ekkor tátottam el a számat. Ez a jóravaló ember miután megalkotta a művét magának is szobrot állított, nem hagyta, hogy az utókor fáradjon vele… De több jelenet is volt viaszfigurákkal berendezve, az egyiken egy szerzetessel épp guggolva tárgyal. Volt egy asztal is, amelyik mellett többen ültek, ez a jelenet azt ábrázolja – mondta a tárlatvezető hölgy – amikor a helyi döntéshozók (gondolom a helyi Önkormányzat) a múzeum megalakításáról döntenek. De láthattunk egy ülő szerzetescsoport is. Így aztán a helyi döntéshozóknak biztos nem volt semmi kifogásuk azal kapcsolatban, hogy a múzeumalapító a múzeumban magáról - velük együtt - megemlékezett!

Trópusi cseppkőbarlang:

Egy gyors ebéd után Suppachoke a közeli hegyek felé vette az irányt, ahol egy különleges cseppkő barlangot mutatott meg. Bíztam benne, hogy végre hűvösbe érünk, de kollégám figyelmeztetett, ne hozzak kiskabátot. A képekről nem látszik, de a barlangban a kinti 30-foknál lényegesebben melegebb és szinte elviselhetetlenül párás volt a levegő. Szerencsére nem volt nagy a barlangtúra, kb 15 perc, de a cseppkövek, a barlang belső tereinek a látványa nagyon szép volt.

Majometetés:

A barlanghoz közel volt egy kis tó és mögötte bozótos sziklás vidék, mint kiderült ez itt élő majomkolónia kedvenc tartózkodási helye. Kedvenc azért lehet, mert sok helyi ember megfordul itt, a majmoknak eleséget hoznak. Amikor oda értünk pont megállt egy furgon és helyi emberek banánt és dinnyét hoztak a majmoknak. Hatalmas vircsaft volt, szép fotó és video téma.



A majmok etetését bemutató rövid videókat itt tudod megnézni:

http://www.youtube.com/watch?v=5LM4nPTPhKY
http://www.youtube.com/watch?v=XrLFh3eKCIs&feature=mfu_in_order&list=UL

Kínai Buddhista templom:

Kollégám elemében volt. Én már rogyadoztam az élményektől, de Neki mindig eszébe jutott valami fontos látnivaló.  Fordult kettőt az autójával és egy olyan Buddhista templomba vitt be, amelyik egy hegyoldalba épült és mivel ez a templom valamilyen módon a kínai Buddhistákat is szolgálja, hatalmas a kínai turisták általi látogatottsága. Mellékesen csodálatos a panoráma a templom teraszáról. Suppachok-nak az apai ági nagyapja kínai ember, így abban a templomban is volt érintettsége. Én azt hittem, a mai nap után már nem érhet meglepetés, de amit itt láttam, attól megint földbe gyökerezett a lábam. A Buddhista templomban (nem a templom előtt, hanem Buddha szobra mellett közvetlenül)  egy ATM automata üzemelt. Gondolom arra az esetre, ha a híveknél épp nincs készpénz…

A nap végére nem csak én, de a fényképezőm akkuja is teljesen lemerült…

De kollégám nem fogyott ki az ötletekből. Tudott egy olyan helyet, ahol napnyugtakor a sziklás búvóhelyek mögül ezerszámra röppennek ki denevérek az éjszakai élelemszerző körútjukra. Ez is komoly turista látványosság lehetne, de a helyieken kívül sok idegent nem láttam. Amíg várakoztunk a naplementére, egy árus (ahol ketten megjelennek ott előbb utóbb egy árus is megjelenik) bekapcsolta a rádióját, amiből pontosan 6 órakor a nemzeti himnusz csendült fül. Mindenki elnémult és vigyázban állt a környéken.

¼ hétkor megindultak a denevérek. Szerencsére a video akkuban maradt még egy kis szusz, fantasztikus felvételek készültek. A denevérrajzás majd egy óráig is eltart, de mi nem vártuk végig hanem elindultunk a következő programra.

A videót itt tudod megtekinteni:
http://www.youtube.com/watch?v=_vPx74Bh6lo

Suppachoke családja:

Kollégám udvariasan megkérdezte, megtisztelném e a családjukat azzal, hogy elmennék-e hozzájuk vacsorára. Fáradság ide, kimerültség oda, persze hogy azonnal igen mondtam. Amíg odaértünk, mesélt a családról. Szülei rizstermelő parasztemberek, édesapja 71 éves, az édesanyja 65. Öten vannak testvérek, Suppachoke a legidősebb, Ő egyedül diplomás a családban. Van egy öccse, akivel az egyik wat-ban találkoztunk, Ő hivatásos katona a király őrezredében szolgál. Két húga egy közeli gyárban textilmunkás. Azért nem tudtunk előbb elindulni hozzájuk, mert a szülők egész nap a rizsföldön dolgoztak. A rizsföld a sajátjuk, a lakóhelyhez közel van. Éves szinten kb. 2000 kg rizst termelnek, ebből tartják fenn magukat. Minden nap dolgoznak a földön (vasárnap is) Nem kapnak állami nyugdíjat így életük végéig dolgozniuk kell.

A család nagyon szerény körülmények között él, de annál nagyobb szeretettel fogadtak. A szülők voltak otthon és a katonafiú, a lányok délutáni műszakban dolgoztak. Mire odaértünk, terített asztal várt, tipikus thai ételekkel.  (rizs, csirkesült, tengeri vegyes dolgok, 2 féle sült hal, csípős köretek, főtt kukorica, és egy pár dolog, amit nem tudtam azonosítani)

Mint kiderült vacsora közben, én voltam az első külföldi ember, aki a házukban járt. Mondtam, Nekem is nagy a tisztesség, mert ez az első thai otthon ahol járok.

Vacsora egy thai családnál, akik a saját maguk termelte rizzsel kínálnak? Ez még legmerészebb álmaimat is meghaladta.

Amikor elbúcsúztunk, az édesapa a kapuból utánunk szólt: ha legközelebb erre járok, a rizsföldjét feltétlenül nézzem meg.

Megígértem Neki…

Mr Sam, az expert driver…

Ma nem a szokásos szállodai sofőr és járműve érkezett meg a munka utáni hazavitelre, hanem egy igen jó állapotú szürke limuzin, a sötét miatt nem tudtam a márkáját beazonosítani. Ahogy begördült, kipattant belőle egy jó kiállású fiatalos sofőr és jó angolsággal üdvözölt is. A sofőröktől szokatlan módon offenzív volt, az első 5 percben megtudta honnan jöttem, mikor jöttem és mennyi ideig maradok. Tudta hol van Magyarország, tudta hogy Budapest a fővárosa, mindezt elfogadható angolsággal, egészen el voltam képedve. Csodálkozásomat csak növelte, hogy átnyújtott egy névjegykártyát, rajta a neve és hogy Ő bizony expert driver, azaz szakértő, tapasztalt sofőr. Kérdezte mit láttam eddig Bangkokból és mi tetszett legjobban? Soroltam a nevezetességeket, de amikor az Ősi Városhoz értem, kérte lassítsunk a tempón, mi is az, hol is van. Elmagyaráztam mi az és merre van, de kicsit azért kezdtem kételkedni, már ami a városa nevezetességeivel kapcsolatos szakértelmét illeti. Kérdezte próbáltam-e már a thai masszázst? Lelkesen elkezdem magyarázni micsoda különbség is van az európai masszázs és a thai masszázs között, de most már láttam elveszti a türelmét és egyértelműen elkezdett az alsó fele felé mutogatni, hogy Ő ilyen fajta masszázsra gondolt. Mondtam ezt  nem próbáltam. Emberem célhoz ért és most már tényleg a szakértelem beszélt belőle. Elmondta, a nap bármelyik órájában hozzásegít ilyenfajta masszázstechnikák megismeréséhez 2500 bath az ára, tud olcsóbbat is, a legalsó ár 500 bath, de azt nem meri ajánlani mert nem tudja garantálni azt hogy utána nem kell orvoshoz járni.  De azonnal kiegészítette, Ő gondos családapa, szombaton és vasárnap nem dolgozik, ezért akkor ne zavarjam. Rákérdeztem, egy leányt nevelnek a nejével aki 16 éves.

Kérdeztem, mint szakértő biztos tudja melyik hölgy korosztály a népszerű a külföldi vendégei körében?

- Uram, ne is folytassa – mondta, mivel legtöbben a 15-17 év közötti hölgyeket keresik, nehéz minden igényt kielégíteni. Kérdeztem Ő mint vendég, megfordult e már a fiatal hölgyek körében, mire hátrafordult és nagyon egyértelmű gesztusokkal a tudtomra adta, Ő ismeri azt amit kínál. Kérdeztem nem zavarja-e az, hogy ezek a fiatal hölgyek a gyerekével azonos korúak, azt válaszolta, a dolgok között különbséget kell tudni tenni.  

Nem nagyon volt tovább közös témánk. Amikor kiszálltam azért udvariasan elköszönt és kérte, ha nekem nem is, de bármelyik ismerősömnek szüksége lenne rá mint expert driverre, bármikor hívhatjuk, kivéve ugye a hétvégét amit szigorúan a családjáé.

Ahogy a szobám felé ballagtam, rájöttem, ezzel a beszélgetéssel is szerencsém volt (és azoknak is, akik figyelemmel kísérik a bejegyzéseket) mert az eddigiek alapján azt hihettük, Bangkok, Thaiföld egy tisztább erkölcsű, erősen hithű világ. Ilyen is és olyan is. Olyan is, ahol az ilyen expert driverek bizony kiválóan megélnek.

Túl a 6. héten

Az elmúlt hetem elég zsúfoltra sikerült és a pénteket egy audit zárta. Az auditon három német hölgy ellenőrizte a GS jel kiadásának képességét a villamos részlegnél. Nem hiába tartottak az audittól (magam is több anyagot átnéztem az audit előtt), a hölgyek német alapossággal rendes kis ellenőrzést tartottak. Szerencsére nagyobb hibát nem találtak így mindenki felszabadultan ment péntek este vacsorázni. A vacsora egy közeli tóparti kisvendéglőben volt, ahol az auditorokon kívül több hívatlan vendég is megjelent. Elsősorban a tavi szúnyogok, akik végig aktív szereplői voltak a vacsorának és egy percre sem hagyták lankadni a figyelmet már ami a csípések elhárítására irányult. Hívatlan vendégek voltak a gekkók (a helyiek csak tying-tyongnak becézik)  akik vagy négyen-öten előkelő helyet foglaltak el azon az óriáskivetítőn, amin épp egy népszerű thai szappanoperát sugároztak. Az egyik német hölgy velem szemben ült kifogástalan ruhában és frizurával, alighanem jobb családból származhatott – bár végig óriási erőfeszítéssel palástolta az érzelmeit – időnként magáról elfeledkezve hitetlenkedő arckifejezéssel csóválta a fejét, milyen helyre is került. Terítetlen faasztal, neoncsövek világította sápadt fények, közös tálból saját evőeszközzel történő szedegetés, folytonos harc a szúnyogokkal a háttérből a hatvanas évek amerikai zenéje adta a hangulatot. Ráadásul vega is volt, ezt nehezen tolerálhatta a szakács, de azért  a vacsora végére (volt vagy 5-6 fogás) ki is hozták a vega kajáját. Persze hogy addig azért csipegetett így nem tudta már megenni, erre jó helyi szokás szerint az egészet elcsomagolták és a végén mosolyogva egy nylon-zacsiba átnyújtották Neki. Csak hüledezett, még a tyingt-tyongok is megálltak a vásznon erre a drámai pillanatra.

Az igazi drámát azonban abban a gyárban láttam, ahol a elmúlt héten kétszer is voltam dolgozni. A munkakörülmények rosszak voltak, a cég hihetetlenül lepusztult és gondozatlan volt. Egy EU-s munkavédelmis ½ óra alatt bezáratná  ezt a céget. Az ebédidő itt is 12 órakor kezdődött, a munkások hosszú sorban álltak a bejárta előtt felszerelt, a repülőterekről ismert biztonsági kapuk előtt. Akinél sípolt, azt azonnal motozták. Aki kikerült a gyárból, többnyire a gyár előtt lévő magasan vezetett autópálya alá ment leülni, volt aki a földre ült, volt akinek jutott hely a fa padon. Ugyanis a gyárban semmilyen étkezésre lehetőséget adó közös helyiség nincs. Ezek a fizikai munkások átlagban 200 bath-ot keresnek naponta, napi 8-9 órás munka van, de minden szombat rendes munkanap. (1 bath 7 forint körül van, tessék kiszámolni a havi keresetet) A teljes szombati munkanap bevett szokás Thaiföldön. A TÜV Rheinland Thailandnál azonban minden szombat szabad, és a mérnökök általában is nagyságrendekkel jobban keresnek a munkásoknál. A szabadságok is nagyon kurták, 15 napról indulnak fiatalon és a nyugdíj körül 20 nappal fejeződik be.  

 A gyárban semmi automatizálás nincs, mivel sok és nagyon olcsó a fizikai munkaerő, mindent kézi munkával készítenek. (természetesen vannak fröccsgépek, sajtolók, stb)

A hét végén egy halpiacot látogattam meg, kíváncsi voltam, mi is van a Thaiföldön tányérokban. Mit is mondhatnék, nézzétek meg a képeket, de én aznap (is) csirkét ebédeltem. (a brutálisabb képeket nem is raktam ki, gondolva a gyengébb gyomrúakra és idegzetűekre…) Az utat a halpiactól a kínai negyedig a Chao Phraya  folyó expressz hajójáraton tettem meg. Ezek a hajóvezetők valóságos zsonglőrei a nem kis mérető hajóiknak, nincs CB rádió, mobil és hasonló úri furfang, itt a kikötőmunkás és a hajóvezető sípjelekkel kommunikál. Sok cicózás nincs a ki és beszállásnál, aki elmélázik, vagy nem néz a lába alá, egy kettőre a folyóba találja magát. A kikötőben nemigen hallottak még az  akadálymentesítésről, több elhasaló turistát láttam a kesze-kusza kikötői lépcsőkön, de joggal gondolják a kikötők kezelői,  senki nem kérte Őket arra, hogy pont  ide jöjjenek. Élmény volt az egyik kikötőben a halak etetését látni, mintha egy haláruda lett volna olyan tömegben élnek a halak a Bangkokot átszelő Chao Phraya folyóban.

A kikötőből a kínai negyeden mentem keresztül végig egészen a helyi metró állomásig. Az hogy mentem túlzás, egyszerűen sodort a tömeg. Én még ilyen mennyiségű embert vonulni ilyen sűrűségben nem is igen láttam.  Szabályosan belebotlik a gyalogos az út menti sütödékbe, árusokba, egy óriási kavalkád és hangzavar volt az egész. A legmegterhelőbb azonban mégis az a forgalom volt, ami centikre hömpölygött az árusoktól de időnként a gyalogosok is kitévedtek az útra. Olyan sűrű volt a szmog, hogy többször is erős köhögés jött rám.  Itt is minden elképzelhető dolog kapható volt, (jól ellátott kínai piac volt), nálam a pálmát azonban az a koporsóárus vitte el, aki panorámaablakos koporsót árult az út közepén. Állítom, ha megkérem, ki lehetett volna próbálni…

A Chayo Phraya Express-sen történt  utazásról és  kínai negyedről készült rövid videókat itt tudjátok megnézni:

http://www.youtube.com/watch?v=M4NBZfVPrPo

http://www.youtube.com/watch?v=fqL3JfWBoLU





Szupercsók és a közerkölcsök

E hét elején érkezett egy új kolléga laborba, úgy hívják Suppachoke Yoolai. Ezt ha kiejted, ebből bizony egy kis magyaros akcentussal Szupercsók lesz. Jobban örültem volna, ha ilyen névvel egy csinosabb hölgy érkezik, de most csak ez jutott…

Szupercsók hasonlóan a többiekhez, mosolygós, közvetlen figura és mivel velem szemben ül, módomban van egy kicsit jobban figyelni rá. Időnként dalra fakad. Minden előzmény nélkül, egy-egy dallamot csak úgy elereszt, közben láthatóan a munkájára koncentrál. Mögötte három asztallal ül Somrit aki már többször is bekapcsolódott, folytatta  a rövid dallamokat, hasonlóan a munkájára koncentrálva és abból fel sem pillantva. Mindketten ismerhetik a nótákat és hallhatóan  „egy húron pendülnek”. Szupercsóknak más furcsa szokása is van. Ebéd után a fal felé fordul a karosszékével és behunyt szemmel minimum 1/2 órát sziesztázik. Mit szépítsem, alszik, időnként diszkréten horkol. A management viszont nagyon toleráns, ez időben halkabban beszélnek még a kollégákkal is, nehogy Szupercsókot felriasszák.

És a közerkölcsök?

Ez is egy olyan téma, amin csak ámulok és bámulok és már régen meg akartam Veletek osztani miért. Most már sokadik hete járom Bangkok utcáit és egymásba gabalyodott  szerelmes párokat egész egyszerűen nem látok. Annyira nem, hogy még kézen fogva sem látok fiatalokat. Az utcákon nyoma sincs olyan reklámoknak, amin hölgyek hiányosabb öltözetben valamit reklámoznának. Egyáltalán, a hölgyek is csak nagyon diszkréten, egy-egy arckép erejéig jelennek meg a reklámokon. Az a benyomásom, itt a hölgyeket sokkal jobban tisztelik annál, hogy ilyen célra használják Őket. Miközben tudom, hogy Bankokban is virágzik a turistákat kiszolgáló szex-ipar, a mindennapokban  az európai ember számára rendkívül visszafogott a női-férfi kapcsolat. Gondolom mélyen magánügynek tekintik, s a külvilág ebből teljesen ki van zárva. A hölgyek öltözködése is figyelemreméltó. Nincs mély dekoltázs, mini szoknya, de még a testhez simuló öltözet is nagyon ritka. Diszkét, visszafogott a hölgyek öltözete, talán néha még színtelen is. És ettől még az itteni hölgyek azért igazán csinosak, szépek tudnak lenni, ezt a képeken Ti is láthatjátok.

Thaiföld és a thai masszázs összekapcsolódó fogalmak, nem mehettem úgy haza, hogy ki ne próbáljam, annál is inkább, mivel ezért ki sem kell mennem a szállodából.

A helyzet az, hogy ellentétben az európai masszázs kezelésektől itt egyetlen egy ruhadarabodtól sem kell megválnod, sőt a biztonság okáért még a ruhádra egy hatalmas törülközőt is terítenek. Kérdezhetnéd, hogy lehet így masszírozni?  Hát az európai gyakorlat szerint sehogy. A thai masszőr ugyanis a ruhán keresztül nyomkodja a testedet, keresi az akapresszúrás pontjaidat, időnkét egy-egy végtagodat megtekeri, a törzsedet forgatja, és a végtagjaidat húzza. Itt a masszőrök a padlón lévő rugalmas fekvőhelyen dolgoznak, a rugalmasságra szükség is van, mert időnként a teljes testsúlyával ránehezedik egyes testrészedre. Semmi közvetlen testkontaktus nincs a masszőr és az alany között, minden csak az említett törülközőn keresztül. (kivéve a kéz és  lábujjak valamint  fej masszázsát)

Az erotika eszedbe sem jut a masszázs közben, ellenben utána fantasztikusan ellazult állapotba kerülsz. Egyszerre három matracon dolgoznak a hölgyek, kellemes zene szól, és egy óra mindössze 300 bath. (kb 2000 Ft) Még egyszer biztosan kipróbálom…

Összefoglalva Thaiföld a hétköznapokban a női-férfi kapcsolatokban a közerkölcsökben  sokkal diszkrétebb, visszafogottabb ország mint azt az előzetes információk, tájékozódás alapján gondolni mertem volna. Mondhatnám, nekem szimpatikusan az.  (De lehet, hogy csak öregszem :)

Front van...

Az elmúlt napokban egy hidegfront érte el Bangkokot, a szokásos napi 32-34 fokos átlaghőmérséklet visszahűlt 27-28 fokra. Reggel 25 fok körül lehetett a hőmérséklet, a páratartalom visszacsökkent kb. 50 %-ra,  de mivel szél is fújt kifejezetten kellemes volt az idő. (mármint nekem…)  Az eget felhő borítja, eső nincs.

Ehhez képest az emberek kiskabátot viseltek reggel az utcákon, a hölgyek a laborban fejfájásra panaszkodtak, a beszélgetések során szóba került az időjárás, amit a lehetetlennek és, változékonynak neveztek. (ismerős szövegek J)

A kollégák egy része az elmúlt napon karikás szemekkel jelent meg reggel, egyikük-másikuk bóbiskolt  az íróasztala mellet. A gyárban, ahol mai napomat töltöttem, az egyik kolléga erőssen tüsszögött, mondta nem bírja ezt az erős lehülést. Szóval front van.

Kifele megyünk itt a monszunos időszakból, az esős napokat szárazabb hetek váltják, jön a tél, ami itt az előbb leírthoz hasonló 25-28 fokos hőmérsékletet jelent.

Az egyik kolléga tegnap arról panaszkodott, tavaly itt nem volt tél, végig esett az eső.

Hogy el tudjuk helyezni a problémájukat, tudnunk kell, itt 3 évszakról beszélnek.

-         a forró nyár március-áprilistól egészen július-augusztusig tart, nem ritkán 36-38 fok is van.

-         ezt követi az esős monszunos idő november végéig, ebből kaptam szépen ízelítőt. Ilyenkor a páratartalom igen sűrűn 80 %

-          november végétől márciusig tart a tél, ez a külföldi  nyaralók kedvenc időszaka, kellemes  meleggel és eső nélkül, de pára azért ilyenkor is van rendesen.

Úgyhogy most front van.

Jut eszembe éjszaka én is nyugtalanabbul aludtam gyakran felébredtem.

Csak nem kezdek ázsiaivá válni?

Dolgozom...

Tegnap egy gyárban dolgoztam ezért  nem tudtam kollégáimmal a hétvégi élményeimet megosztani, de ma tisztázódott, hogy a buddhista templomokban  minden évben csak egy olyan jellegű evés-ivással, adakozással egybekötött különleges szertartás  van, amiről korábban beszámoltam. Ez a dátum az idén október 31 volt, vagyis pont az a nap amikor oda vetődtem. Erre szoktam mondani, az élethez kell egy kis szerencse is. Ezzel bizony most nagy szerencsém volt, mert egy különleges szertartás résztvevője lehettem.

Mint írtam, egy thaiföldi gyárban dolgoztam tegnap teljesen magamban egész nap. Szándékosan nem írom le sem a nevét, sem azt mit gyártanak, meg fogjátok érteni miért.  Én még ilyen koszos, rendezetlen céget eddig talán nem is láttam. Elképesztő volt a zsúfoltság, a rendezetlenség, a gyér belső neonvilágítás miatt a közlekedési utakat alig lehetett látni. Láthatóan nagyon komoly helyproblémával küszködik a gyár. Magáncég volt, a bejárat melletti lépcsőkön a tulajdonosokat lehetett megközelíteni de kizárólag azután, ha levetted a cipődet. (A cipőlevétel a különös tiszteletadás jele lehet, mert a buddhista wat-okba is csak levetett cipővel lehet bemenni.)  A gyárban göngyöleg és hulladékhegyek egymás hegyén hátán, ezen átvergődve lehetett abba a laborba bemenni, ahol a munkát végeztem. Külön figyelmeztettek, vegyem le a cipőmet, mielőtt a laborba belépek. Nem nagyon értettem miért, a labornak épp oly koszos volt a padlója, mint a gyár padlójáé. Csak nem a tisztelet okán kellett a laborban a cipőtől megválni?

 
Mindegy, amit a gyárban láttam az is  Ázsia egy arca. A kollégák egyébként kiváló szakemberek, értik a dolgukat, ugyan az igazgatótól eltekintve az angol nyelvi készséggel volt némi gubanc, de hála a szabványoknak hamar áthidaltuk.

Ma a helyi Munkaügyi Minisztériumba kellett látogatni a munkavállalási engedélyem ügyében. Gyors és kulturált ügyintézés volt, de a fogadópult fölé ki volt függesztve: Kéretik a kérelmezőket, hogy szandálban és rövidnadrágban ne fáradjanak a pulthoz. A tisztelet bizony komoly hivatalokban itt kijár a komoly hivatalnokoknak…

Tanulságos volt, hogy a Munkaügyi Minisztérium előtt is hatalmas bazár volt (tulajdonképp az udvaron is bazár volt) gondolom  így segíti a minisztérium a bazárosok munkavállalását úgy, hogy közben a minisztériumi tekintély semmit sem csorbul.  

Ma különlegesen jó napom volt, mert másfél napos távollétem alatt megépítették a thai kollégák annak a mikrohullámú sütő ajtónyitogató teszt készüléknek  a vezérlését, amit kb. 3 hete én terveztem. Az anyagbeszerzés megtörtént a mechanika megépítése után ma helyére került a vezérlés  és nagyon jó volt látni, hogy a terv megvalósult és remélhetőleg hosszú ideig működni is fog. (és mit tagadjam, a thai kollégák elismerő szavai is jól estek…)
Ha valakit érdekelné a készülék működése, itt tudja megnézni:

http://www.youtube.com/watch?v=2cAZgT9OHmY

Buddhista szertartás

Szállodai ablakomból rá lehet látni egy  wat (Buddhista templom) díszes tetőszerkezetére. Régóta tervezem hogy ellátogatok, ide remélve, hogy egy kis szerencsével esetleg bepillanthatok az itteni hitközösség mindennapjaiba. Ma vasárnap szerencsém volt, mert amikor ½ 10 körül odaérkeztem, nagyon sok embert láttam haladni arrafelé.

A wat egy épületek együttesét jelentő komplexum, buddhista kolostor, templom és közösségi központ is.   Az utikönyv szerint ezek a wat-ok, hasonló elrendezésben épülnek fel az ország minden pontján és Thaiföldön mintegy 30 000 található belőlük. Thaiföld lakosságának a 90 %-a théraváda buddhizmus híve.

Az európai keresztény ember  itt végleg zavarba esik, hiszen a buddhizmus és a kereszténység gyökeresen különbözik egymástól, magából a szertartásból, vagy annak részleteiből lényegében semmit nem értettem, ezért csak szemlélődtem, sok fotót és majd egy óra filmet készítettem.

 
 
 Az első benyomásom az volt, itt az emberek nagyon jól érzik magukat. Az alaphangulatot a közösségi terem melletti sátor adta, ami lehetett volna akár majális is, hiszen megszámlálhatatlanul sok helyen ételt és italt kínáltak, láthatóan nem kellett semmiért fizetni. A szertartás egy hatalmas teremben zajlott, ahol – amikor megérkeztem – a narancssárga lepelbe öltözött buddhista szerzetesek éppen  a hívekkel együtt imádkoztak.  A hívek a padlón egy szőnyegen ültek, a szerzetesek egy emelvényen, ami körbevette a termet. A szerzetesek eltávoztak és egy másik épületbe vonultak. A közösségi terem egyre inkább egy közös étkezővé alakult, ahol kisebb csoportok – feltehetőleg családok, ismerősök a földön jóízűen falatoztak, beszélgettek, a gyerekek játszottak.  Időnként a terem hátulsó részén elhelyezkedő fiatalokból álló zenekar egészen különleges hangszereken egészen különleges dallamokat játszott. Közben a szerzeteseknek kijelölt helyekre megterítettek és hatalmas lakoma kezdett körvonalazódni. A terítés befejezése után a szerzetesek újra bevonultak, elfoglalták előző helyeiket és rövid ima után elkezdődött a szerzetesek étkezése, amihez a hívek még külön a saját maguk által hozott ételeikből is adakoztak.

A lakoma még be sem fejeződött, amikor az egyházi vezető – az erre a célra külön behozott trónszerű díszes ülő-alkalmatosságról hosszú beszédbe kezdett, amit az egész wat területén ki hangosítón keresztül lehetett hallgatni. A közösségi terem melletti templomban egy óriási ülő Buddha szobor előtt sokan imádkoztak, füstölőket égettek,  Különös volt, hogy a templom két oldalán lényegében bazárszerűen kegytárgyakat és a szertartáshoz szükséges kellékeket lehetett vásárolni. Buddha kegyeit sokféleképp próbálják elnyerni, többen pl. a bazárban kapható aranyfüstlemezt simítottak a szoborra de sokan hoztak a szobor elé élelmet is.

Nem láttam sehol különösebben fegyelmezett rituálét, időhöz kötött eseményeket, ellenben mosolygós, kedves vidám embereket annál inkább.

Az elején még csak a terem, templom  széléről fotózgattam de senki nem foglalkozott velem, így felbátorodtam és elvegyültem a forgatagban. Ha észrevették hogy fotózom vagy filmezem Őket, egy kedves mosoly mindig jutott a kamerának, időnként még a szigorú szerzetesektől is :)

Különleges, maradandó élmény volt a mai délelőtt is.

Több fotót a mai délelőttről itt tudtok nézni:

https://photos.app.goo.gl/qJjCIybilfYFNww43
A különleges hangzású gyermekzenekart itt lehet megnézni és meghallgatni:

http://www.youtube.com/watch?v=_QPO5aH1vnU

Miért éppen Yvenho?

Tegnap felhívott Khun Alisa (a Khun Thaiföldön a női és férfi nevek előtt alkalmazható, a tiszteletet kifejező  jelző) a helyi HR-es hölgy és azt mondta meg kéne tenni az első lépéseket a helyi munkavállalási engedélyem irányába.  Mondtam már 5 hete vagyok itt, várjunk még egy kicsit mert 3 hét múlva lejár a mandátumom, de hajthatatlan volt. 6x5 cm-es  fénykép szükséges, kék háttérrel 2 db, és holnap (azaz ma) úgy készüljek megyünk a helyi kórházba a szükséges papírok miatti  orvosi felülvizsgálatra. A fényképet egy helyi foto shopban este elkészítettem és ma reggel a munkahelyen vártam a megbeszélt ½ 9-et, ugyanis ez volt a vállalati sofőrrel egyeztetve.

Mintha már erre tettem volna utalást korábban, itt nincs ideges kapkodás az időpontok miatt, ½ 10-re az autó a sofőrrel meg is érkezett. A sofőr egy céges Toyota Avensist vezetett, olyan kéken foncsorozott és tükröződő napszemüveget viselt,   amilyeneket nálunk 30 évvel lehetett kapni a falusi búcsúkba. Lehet hogy fiatal hölgy kísérőmnek akart imponálni, de lehet ez volt a stílusa, adott egy kis ízelítőt abból, miért mondják egyes  thai autóvezetőket katasztrofális közlekedőknek. Index, záróvonal el volt felejtve, ellenben tolakodás, ráhúzás a másik autóra, indokolatlan kitörés, veszélyes manőverek tömegét mutatta be. Gondolhatta úgyis a kórházba megyünk…

A kórház egy tip-top magánkórház volt, hatalmas méretekkel.

Egyenruhás fegyelmezett alkalmazottak,  mozgólépcső, figyelmeskiszolgálás, gyors adatfelvétel, a várakozást oldó ingyen üdítő és sütemény, újság, TV és sehol semmi  SZTK-s szakadtság. Kezdtem elvarázsolódni… Vérnyomás, vérvétel gördülékenyen, udvariasan, aztán porszem került a gépezetbe, mert kb. ½ órát a vizsgálatokat végző doktornőre várni kellett. De ez is felejthető volt mert udvariasan sűrű elnézéseket kérve betessékeltek egy vizsgálóba. Illő kölcsönös üdvözlések után az 50 körüli  doktornő tiszteletet parancsoló aranykeretes szemüvege mögül rám nézett, majd gondterhelten a

papírjába temetkezett. Kisvártatva nagyon tagoltan megkérdezte:

- Hány   éves    is    maga?

- Öt  ven  hét - válaszoltam hasonlóan tagoltan.

Na erre vége volt minden komolyságnak, nagy nevetésbe tört ki hívta a segítőjét újra kacarásztak, majd elnézést kért, de megmutatta hogy  az adatlapomra azt írták, 87 éves vagyok. Azt is mondta ahhoz képest egészen jól tartom magam…Javították az adatlapomat, megkomolyodott, kérdezett a magasságomról, súlyomról és közölte, hány kg súly felesleg van rajtam.

Kérdezte honnan jöttem mondtam Magyarországról, mire azt válaszolta végtelenül örül, én vagyok az első magyar ember akivel személyesen találkozik. Gyanúval éltem, kérdeztem tudja-e merre van. Egy picit elbizonytalanodott: - talán Európa?

Aztán együtt behatároltok, merre is van kis országunk.

Majd kérte feküdjek le. Kérdeztem vessem-e le az ingemet, mire Ő, eszembe ne jusson. Úgyhogy az ingem alatt matatott, úgy vizsgált meg a sztetoszkóppal. Hogy oldja a feszültséget és biztosabb vizekre evezzen, kért, mondjak már híres magyar zeneszerzőket (gondoltam, biztos komolyzene rajongó lehet)

- Bartók, Kodály - mondtam és várakozóan néztem, hogy reagál.

- Igen egy kicsit emlékszem - válaszolta, majd mélyen a szemembe nézett és azt kérdezte:

- És Yvenho?

Az Ősi Város.

Nem szeretnék nagy igazságok kitalálója lenni, de komolyan hiszem, ha nem ismered meg egy nép kultúrájának a múltját aligha van esélyed a jelenének a  megértésére.  Minden ország törekszik a történelmi múltat megidéző helyeket létesíteni ahol megismerhetőek a régi stílusú lakóházak, paloták, kulturális értékek. Ilyen hely a Bangkok déli részén megépült Ancient City, amelyet – az útikönyvem  szerint – az 1970-es években egy milliomos, Thaiföld akkori legnagyobb Mercedes kereskedője alapított. Óriási területen, 80 hektáron terül el, kialakítása Thaiföld jelenlegi földrajzi körvonalait utánozza. A park tele van az ország jelentős műemlékeinek a másolatával, eredeti épületekkel, szobrokkal, különféle műtárgyakkal. A másolatok az eredeti méretek harmada, de így is lenyűgözőek. A formák, a színek világa hihetetlenül gazdag és igazán itt érinti meg az embert Ázsia hangulata.

A bejáratnál a jegy mellé azonnal a kezedbe nyomnak egy biciklit. Ennek a jelentősége kb. 1 órás barangolás után értékelődött fel. Tehetősebb (amerikai) turisták csöndes akkus autóval suhantak el mellettem, de én biciklin is mérhetetlenül örültem a látnivalóknak.  Mindent próbáltam lefényképezni, lefilmezni, de így is időzavarba kerültem a végén. Ne várjatok tőlem szakszerű beszámolót a látottakról. Hamar felmértem, ha végig akarom tekerni a parkot, sokáig nem álldogálhatok egy helyen, így az volt a stratégia, hogy lefotóztam a műtárgy melletti  angol nyelvű tájékoztatót, amit majd hosszú téli estéken otthon kisilabizálok. Mindenesetre kell egy kis jártasságot szerezni abba, hogy mikor milyen uralkodói dinasztiához milyen események is kötődnek. Ha valakit érdekelnének mit is láttam, javaslom adja át magát a képeken látható hangulatok, színek és formák élvezetének, alighanem hatni fog különösebb történelmi előtanulmány nélkül is. https://photos.app.goo.gl/1Uq2CTrP3H3p8eBt2

Mivel ez egy szabadtéri bemutató, talán ez volt az első nap, hogy direkt a nyakamba kaptam a majdnem egyenlítői napsugárzást és a vele járó kb 35 fokot és a magas páratartalmat.   Kb. 10-órától délután ½ 4-ig bírtam a kiképzést aztán arra a pontra kerültem, nincs az a látnivaló, amiért tovább maradnék. (A sapkámból és az ingemből szó szerint facsarni lehetett az izzadságot. Ám egy kis pozitív hozzáállással  mindez szerencsés helyzetnek is volt mondható, mert a napsugárzás miatt ragyognak a színek a képeken)

Összefoglalva  hatalmas élmény volt és ha egyszer erre vetne a jó sorsod  az első három látnivaló között feltétlen nézd meg.

A bangkoki közlekedésről...

A taxi nagyon olcsó Bangkokban. Egy 12 km-es út (szállodám-repülőtér) 80 helyi pénz (kb. 560 Ft. Így inkább a taxit használom ha elmegyek, mivel nemigen ismerem ki magam a helyi közlekedés viszonylatain. A taxik sokfélék, nagy átlagban lepukkantak. Jellemzően Toyota Corollákat használnak, több taxi társaság dolgozik egymás mellett. Ültem olyanban, amelyik még talán sose volt belülről kitakarítva (kívülről relatíve tiszta volt, de erről a monszuneső gondoskodhatott). Az első szélvédőn a kilátást a Buddha emléktárgyak és egyéb  a belső visszapillantóról aláhulló művirágzuhatag korlátozza, de olyan taxis is volt, aki egy hatalmas fürt banánt érlelt az első szélvédője alatt.  A taxisok általában tisztelettudóak, nem akarnak átvágni, de olyan is akadt, aki kétszer megkérdezte, hogy a 500 Bath-al  kifizetett 300 Bath-os számlából egészen biztos hogy mind a kétszázat vissza akarom kapni?

A legvidámabb fickóval a belvárosban akadtam össze, akiről először azt gondoltam, hiányzik egy kereke, mert időnként önfeledten elkezdett kacagni, mint kiderült a forgalmi helyzeteken mulatott. Vele annyira összebarátkoztam a bangkoki dugóba, hogy elénekelte a kedvenc dalát, majd előhúzott egy igen viseletes kockás füzetkét és többször elismételte mind a 20 szót, amit tudott angolul. Hogy ne csak rosszat írjak, volt olyan taxi is, ahol pedáns tisztaság, illatosító volt, a sofőr nyakkendőben, egész jól beszélt angolul, az első légzsákra pedig egy videolejátszó kijelzője volt felerősítve. Ha kinyílik az első légzsák,  biztos agyonüti az első utast, de hát valamit, valamiért…Mindenesetre hátra ültem…Olyan is volt, ahol nem működött a sebességmérő, ellenben soha ilyen gyorsan nem értem haza mint akkor. Az első félóra után biztos szóbajön, honnan is jöttem. Szomoró hír de igaz, kis országunkat a taxivállalatok egyszerű emberei nemigen tudják hogy hol is van. Olaszország és Németország említésekor  látom a szemükön, kb. tudhatják, hogy a világ melyik részére is kell gondolniuk.

Minden elképzelhető eszközzel szállítanak, talán a legismertebb a tuk-tuk, ami egy speciális háromkerekű motorkerékpár. Itt nincs tarifa, alkudni kötelező, de így is biztos hogy nem Te jársz jól.  

Vannak kétkerekű motoros taxik, ezek igen népszerűek, mert kihasználják a dugókban a motor relatíve kicsi helyigényét és gyorsabban haladnak. Elhűlve látom rendszeresen, hogy sok szoknyás hölgy csak úgy féloldalon üli meg ezeket a motorokat, hasonlóan ahogy az egykori dámák a lovakat az akkori divat szerint. Hihetetlen veszélyesnek gondolom, de rajtam kívül szerintem itt ez senkit nem zavar. Azt nem tudom eldönteni, a bukósisak kötelező-e avagy sem, de több motorost látok nélküle mint vele. Motoros ügyben a legnagyobb mutatvány a családi robogó. Itt gyakorlatilag az egész család utazik egy robogón. A papa vezet, háta mögött az asszony, mögötte egy gyerek. És a papa és a kormány között pedig egy kis emberke szoroskodik, nézni is rossz! De ez is csak engem zavar.

Az otthoni kerékpárosoknak rossz hír, hogy itt nem látni kerékpárt a városi közúti forgalomban. Ezen nem lehet csodálkozni, az extrém magas hőmérséklet és a páratartalom miatt ez teljesen lehetetlen próbálkozásnak tűnik, így hát nincs is.

A forgalomban balra hajts van, elég nehéz volt megszokni, ha lelépek a járdáról  ne balra nézzek, hanem jobbra. A közlekedési szabályok betartásáról nehéz mit mondani, mert folyamatosan hömpölyög a forgalom, de a piros lámpák azért megakasztják. Az egyértelmű, hogy a nagyobb járműnek van előnye, és annak, akinek jobb a közlekedési pozíciója. Magyarul annak, aki előrébb vagy beljebb van akár pár centire is. Ezt viszont keményen tiszteletbe tartják, az így megszerzett elsőbbség az maga a törvény, így aztán eddig egyetlen balesetet sem láttam eddig.

 Ha az utakról beszélünk a bangkoki kutyákról is kell pár szót ejteni. Pontosabban azokról az állatokról akik igen kutyakinézetűek és gyakorlatilag az utcán laknak. Rendkívül nyugodt természetűek, békésen alszanak a gyalogjárda szélén az hatalmas autóforgalomtól alig pár centire. Senkit nem inzultálnak, nem ugatnak, ha valamelyik gondol egyet és felkerekedik és átballag a másik oldalra az autósok megállnak. A gyalogosok pedig  kikerülik a járda közepén alvó állatokat, mert ha nem hát menthetetlenül hasra esnének.

Mint az ázsiai városoknak általában, Bangkoknak is a helyhiány az első számú gondja. A mocsaras talaj miatt itt egy párizsihoz hasonló metróhálózat kivitelezhetetlen ezért a magasba vezetett vasutakkal, autópályákkal próbálják a forgalmi káoszt enyhíteni. Helyenként 3 -4 betonpálya keresztezi egymást, futurisztikus látvány. És az is az, hogy a magasba vezetett autópályák alatt ugyanolyan hömpölygő tömeg, zsúfoltság, piacolás van, mint egyéb helyeken. Nem tudom mennyi itt az átlagéletkor, de hogy ezek a körülmények nem a segítik növekedni azt, az biztos.

Ünneplés...

A hét közepén kaptam egy kedves meghívást az irodavezető titkárnőjétől, tartsak velük pénteken egy búcsúünnepséget szerveznek két eltávozó kolleganőjük tiszteletére. Az egyik hölgy (moszkvai) hazamegy szülni, a másik hölgy tartós kiküldetést kapott Szingapúrba.

A vacsora helyszíne Bangkok központi része, a TÜV iroda közelében lévő étterem volt.

Az étterem a zsúfolt Bangkok egy elegánsabb negyedében volt, de így is egy magasba vezetett autópálya közvetlen közelébe.

A belső hangulata azonban pazar volt, ahogy a képeken is látható szó szerint a pálmafák árnyékában, arra is figyeltek hogy  belső tavak partja mentén igazi tengerparti homokföveny legyen, így az itt vacsorázók tényleg tengerparti hangulatot kaptak, sokan kibújtak a cipőjükből így vacsoráztak.

A vacsora megint egy kiváló alkalom volt egyes itteni szokások megfigyelésére.  Itt a terítésre láthatóan az elegánsabb éttermekben sem figyelnek. A fehérre festett asztalokra tányérokat, kanalat és villát tesznek. (az itteni éttermi kultúra a kést nem ismeri az asztalnál. Cserébe az ételek nagyobb része felaprítva kerül tálalásra) Szalvéta egy központ műanyag adagolóból kitéphető. Nem volt semmi ünnepi beszéd, hivataloskodás, ülésrend, semmi. A kezdés  teljesen lazán értelmezett volt, 6-8 között érkeztek a meghívottak, akik a TÜV iroda és labor dolgozói voltak, kb 50 fő. Amikor már a nép kb. fele megérkezett, a pincérek elkezdték kihordani a vacsorát, a menükártyát lefényképeztem. Italnak sört szavazott meg a társaság. Az első meglepetés az volt, ha csak félig (vagy addig sem) ittad meg a sörödet, egy idő múlva jött a pincér és elvitte. Az első pillanatban eléggé elképedtem azt hittem ez „büntetés” mert nem voltam elég „gyors”. De nem, néhány pillanat múlva kaptam egy frissen csapolt tele poharat. A régit – amelyikből még alig fogyott a sör -  meg csak úgy kiöntötték. Érthetetlen pazarlás, sok hazai ivóban megkönnyezték volna ezt a látványt, de itt az éttermi elegancia egyik fokmérőjének tűnt.

A másik furcsaság az volt, a kihozott ételekben (amik látványban és ízben pazarok voltak) nem volt kiszedő kanál, így mindenki a saját maga által használt evőeszközzel matatott  a közösbe. Ez is ízlés dolga, kinek tetszik, kinek nem, én nem voltam oda érte…

Az ételek – annak aki rizs és halevő – kifogástalanok voltak. Leves nem volt, desszertnek gyümölcsöt hoztak. Könnyű, ízletes különleges menüsor volt.

A legnagyobb élményt nekem azonban a kollégák viselkedése jelentette. Az a felhőtlen, nem megjátszott öröm, mosolygás, ami itt volt, az valami elképesztő. Somrit kolléga hamar rájött, hogy az én fényképezőgépem egy nagy játék Neki és magához ragadta és majdnem 200 képet készített az este során. Az volt a játék, hogy Somrit (akit fiatal kollégám Narathon két sör után csak úgy le playboy-ozot…) odament az egymás mellett ülőkhöz, lefotózta Őket, majd megmutatta az elkészült fotót. Erre lett kitörő öröm, tapsolás, több sem kellett Somritnak, a sikeren felbuzdulva más alkalmi társaságokhoz csapódott, fogadatlan fotósnak. Aztán hogy Ő se maradjon ki a jóból Ő is lefotóztatta magát a társaságokkal együtt.  

Az eredményért hálás vagyok Somritnak, mert nagyon szép pillanatokat örökített meg, csupa örömtől ragyogó, mosolygós arc.

Azt is megtudtam az este során, hogy Thaiföldet a thai emberek „Mosolygó ország”-nak nevezik. Ha nem értenétek miért, nézzétek végig a képeket.  

https://photos.app.goo.gl/p0kOdIlccxPNJ8tC2

Azzá leszel, amit eszel.

A napi étkezéseim többségében nem tudom pontosan mit is eszem. (lehet, hogy nem is olyan nagy baj…)

Az ebéd  az szent dolog, pontban 12-kor a kollégák varázsütésre abbahagyják azt amivel épp foglalkoznak és irány az étkező. Az épület hátsó részében van egy teljesen nyitott, de fedett étkező, sokat itt fűtésre nem költenek. 3 vállalkozás működtet konyhát, ebből egy inkább nassokat és üdítőket árul, a középső az nekem rejtély, speciális thai ételeket kínál, de legtöbben az utolsónál vannak, a kollégáim tanácsára én is itt vásárolok ebédet.   

Magamtól lehet hogy nem tettem volna meg, mert ami a pult mögött van az nem túl bizalomgerjesztő. (Javukra legyen írva, eddig semmi bajom…) Az itteni kifőzdéket nem hinném hogy az ANTSZ helyi megfelelője sokat háborgatja. (ennek bizonyítékait a piacokon készült  fotókon lehet látni)

 
Az elég viseletes ételkínáló mögött 6-8 féle ételt kínálnak. Ha sorra kerülsz, mielőtt bármit mondanál elővesznek egy üres tányért és belevágnak egy nagy evőkanál főtt rizst. Ez az alap. Utána mondhatod (vagy olyanok mint én) mutathatod  még mit kérsz rá. Zöldségeket, húsokat, halakat, rákot, ezek egyvelegét, lényeg hogy 2 nagyobb kategóriát a kollégáimtól megtanultam, ehetetlenül fűszeres (erős) vagy ehetően fűszeres.

Az hogy mennyit is fizetsz, teljesen a kiszolgáló hölgy napi kedvétől függ, ugyanaz a dolog egyik nap 20-ba, mások nap 25-be, esetleg 30-be kerül. Szerintem a hölgy is csak úgy rávágja. Mentségére legyen mondva, a különbség 70 (!) Ft, eddig még nem láttam az áron vitatkozó vevőt. Az ételek egyébként  nagyon finomak, ízletesek, de aki nem rizsevő, az itt éhkoppon marad…Néha van egy-egy hajszál, vagy kukac (de főve!!!) a  kajában , a szennyes edény gyűjtő az európai fantáziát meghaladja, szóval itt nincs HACCP.

A szálloda elegánsabb hely, itt már 8-10-szeres a szorzó az árban. Itt a pincérek angol tudása okoz némi zavart. Az egyik vasárnap már nagyon elegem volt a rizsből és ebédre kértem egy egyszerű sült húst sült burgonyával, salátával.  A szálloda tudhatja a pincérek (esetleg a vendégek) szolidabb nyelvi képességeit ezért nagyon okosan lefotózták az ételeket. Egyszóval  meg is tudtam mutatni a pincér hölgynek is, mit  szeretnék ebédelni. Sokan nem zavarták a kiszolgálást és a konyhát, mivel teljesen egyedül voltam az étteremben.   Nem is telt el sok idő, a bájos kis pincér hölgy üdvözült mosollyal hoz nekem – egy adag sült krumplit.  Én is mosolyogtam (azt olvastam az utikönyvben ezzel itt többre mész, mintha mérgedbe kiabálnál…)   és mondtam alighanem valamit félreértett, mert húst is kértem. Visszamosolygott és elment. Jött egy főnök kinézetű férfi az is szélesen mosolygott, én is mosolyogtam (pedig már piszkosul éhes voltam) kértem az étlapot és még egyszer végig játszottuk azt amit az elején. A főnök el, de abban a pillanatban boldog mosollyal hozta is a húst. Honnan húzta elő és miért nem hozták korábban máig sem tudom. Mindketten újra mosolyogtunk, Ő elnézést kért, én mondtam sose bánja és azt hittem végre egy jót eszem. De ilyen baki után Ő kötelességének érezte, hogy nagyon résen legyen, gyakorlatilag mögöttem állt végig, ha nyúltam a fűszerért már adta is a kezembe. Mit mondjak, nem igazán esik így jól a falat. Még jó, hogy a végén nem törülte meg a számat a szalvétával…