Felejthetetlen nap!

Thai kollégám Suppachoke a héten megígérte, szombaton elmegyünk az úszó piacra, ami kb. 100 km-re van a szállodától. Az úszó piac Ratchaburi környékén van Bangkoktól nyugatra, mint kiderült Suppachoke Ratchaburiból való, így ez a környék igazán hazai terep a számára.

Az úszó piac:

Bankok és környéke tele van folyókkal, kisebb nagyobb csatornákkal utóbbi az elmúlt évszázadok munkájának az eredménye és elengedhetetlenül szükség lehetett rájuk a hatalmas mennyiségű lehulló csapadék elvezetése, valamint a mocsaras pangó vizes területek művelésre és lakhatóvá tétele miatt. Emiatt a folyami szállítás és közlekedés a mindennapok részévé vált. Ez a múltat őrizte meg az úszó piac, amely ma is ad-vesz, de egyre inkább turista látványossággá válik. Méltán, tegyük hozzá, hatalmas területen és – legalábbis a helyiek szerint – a világon egyedülálló méretben. Itt is minden vehető ami egy tisztességes ázsiai piacon elképzelhető, de itt a vevők csónakkal közelíthetik meg az árusító pavilonokat, de több hajóból zöldséget, friss gyümölcsöt árulnak a helyiek és a Bankokban már megszokott sütő főző árusok egy része is hajókba költözött. Mivel reggel ½ 6-kor indultunk (Suppachoke oda akart érni a turistainvázió előtt…)  már ½ 8-kor az úszó  piaci vízen egy csónakban ringatóztunk. Így történhetett meg az, hogy egy ladikban reggeliztem, helyi egytál ételt ami valamilyen leveses itteni (fűszeres) reggeli. Az eladóhölgy pálcával tálalt, de mondtam, ha nem lesz kíméletes és nem ad egy kanalat a hajóút végén érintetlenülhozom vissza a reggelit, így kaptam egy kanalat. Az egy óra körüli hajóval történő piackörbejárás igen különleges volt, sok szép fotó készült, ami itt megtekinthető. https://photos.app.goo.gl/B7yZTqW6zke4DR793

A hajókázás végén egy árus odapattant és emléktárgyakat kínált, amit rutinból hárítottam, Kollégám figyelmeztetett, nézzem csak jobban meg, hát egy fényképes tányért mutogatott az árus, amin én voltam lefotózva, amint a ladikban ültem és épp elindultunk. Amíg a hajókázás megtörténik, az emléktárgy elkészült, sok otthagyott tányérja az árusnak nem volt, 100 bath-ért persze hogy én is elhoztam.
Az úszó piacról készült rövid videó itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=64c5gGAfaYU

Wat Kanon School:

Ebben a Buddhista wat-ban egészen különleges hagyományt ápolnak. A szerzetesek marhabőrökön különleges technikákkal (többnyire lyukasztással) vallási témákat jelenítenek meg. Az alkotások – amelyek művészi értékűek – a wat helyi múzeumában – más régiségek mellett -  megtekinthetőek és a szerzetesek alkotókedvét és művészi munkáját dicsérik. A különlegesség az, hogy ezeket az alkotásokat helyi fiatalok egy zenés táncos előadás kíséretében meg is jelenítik. Az előadás a wat helyi előadótermében történt, népviseletbe öltözött fiúk a narrátor által felolvasott vallási témájú történetre  az említett alkotásokat egy hátulról megvilágított fehér vászon előtt mozgatták. Növelte az előadás értékét, hogy szintén fiatalokból álló zenekar hagyományos thai hangszereken játszott. Európai ember számára furcsa, de hangulatában, teljesen egyedülálló kb.1 órás bemutató volt, aminek sokkal nagyobb nyilvánosság is kijárna.
A rövid videót itt lehet megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=OGv7jKFPV6s

Khongkhram templom, helyi múzeum és egy másik wat:

Suppachoke egyre jobban belelendült a helyi érdekességek bemutatásába és elvitt abba a buddhista templomba, ahová személyes emlékek kötik, mert a környéken járt iskolába és ebbe a templomba gyakran megfordult. Itt most volt az az esemény, aminek a hotel közeli wat-ban már részese voltam.  Találkoztunk közben  thai kollégám öccsével, de most nem akartunk hosszan időzni. Egy két különlegességre azért volt idő és  benéztünk a helyi múzeumba  ahol több száz éves, hajtogatott könyvet láttunk, mint kiderült ezt az írásmódot kollégám sem ismeri már.  A templom területén lévő hamvasztó  ugyanolyan díszes volt minta templom többi épülete, itt a hamvakat a végakarattól függően minden esetben valahová a természetben elszórják.

Ha már wat-ok, Suppechoke azt mondta, nem mehetek úgy haza, hogy ne látnám a környéke legszebb wat-ját, innen kb. 10 percre. Ez a Buddhista templom kívülről teljesen aranyszínűre van festve, belülről is hasonlóan díszes.  Itt fiatalok oktatása folyt éppen több csoportba, amikor meglátták a messziről jött fehér embert kiszólt az oktató fiatal szerzetes (angolul!), honnan jöttem, miben segíthet, de mondtam csak egy fotót szeretnék  készíteni, mire Ő is és a gyerek csapat is varázsütésre elmosolyodott.

Helyi néprajzi múzeum:

A nevét nagy bánatomra nem jegyeztem meg, egy elég eldugott helyen egy nagyon kicsi wat mellett thai kollégám is csak keresgélés után találta meg. Mint kiderült, egy magánember finanszírozta gyűjteményről van szó, ahol nagyon tisztességesen és kiváló körülmények között láthatjuk a régmúlt és közelmúlt megmentett használati tárgyait, ruháit. Eddig minden rendben is lenne. Amin igazán eltátottam a számat, az egy életnagyságú viaszfigura volt (ehhez itt nagyon értenek…) aki egy teljesen berendezett szobában az íróasztala mögött üldögélt. Ki ő, kérdeztem, mire a tárlatvezető hölgy elmondta Ő a múzeum alapítója. Mikor halt meg, kérdeztem, mire Ő: nem halt meg, még él. Nem ebben a házban lakik, de gyakran látogat ide – mondta a tárlatvezető.

Na ekkor tátottam el a számat. Ez a jóravaló ember miután megalkotta a művét magának is szobrot állított, nem hagyta, hogy az utókor fáradjon vele… De több jelenet is volt viaszfigurákkal berendezve, az egyiken egy szerzetessel épp guggolva tárgyal. Volt egy asztal is, amelyik mellett többen ültek, ez a jelenet azt ábrázolja – mondta a tárlatvezető hölgy – amikor a helyi döntéshozók (gondolom a helyi Önkormányzat) a múzeum megalakításáról döntenek. De láthattunk egy ülő szerzetescsoport is. Így aztán a helyi döntéshozóknak biztos nem volt semmi kifogásuk azal kapcsolatban, hogy a múzeumalapító a múzeumban magáról - velük együtt - megemlékezett!

Trópusi cseppkőbarlang:

Egy gyors ebéd után Suppachoke a közeli hegyek felé vette az irányt, ahol egy különleges cseppkő barlangot mutatott meg. Bíztam benne, hogy végre hűvösbe érünk, de kollégám figyelmeztetett, ne hozzak kiskabátot. A képekről nem látszik, de a barlangban a kinti 30-foknál lényegesebben melegebb és szinte elviselhetetlenül párás volt a levegő. Szerencsére nem volt nagy a barlangtúra, kb 15 perc, de a cseppkövek, a barlang belső tereinek a látványa nagyon szép volt.

Majometetés:

A barlanghoz közel volt egy kis tó és mögötte bozótos sziklás vidék, mint kiderült ez itt élő majomkolónia kedvenc tartózkodási helye. Kedvenc azért lehet, mert sok helyi ember megfordul itt, a majmoknak eleséget hoznak. Amikor oda értünk pont megállt egy furgon és helyi emberek banánt és dinnyét hoztak a majmoknak. Hatalmas vircsaft volt, szép fotó és video téma.



A majmok etetését bemutató rövid videókat itt tudod megnézni:

http://www.youtube.com/watch?v=5LM4nPTPhKY
http://www.youtube.com/watch?v=XrLFh3eKCIs&feature=mfu_in_order&list=UL

Kínai Buddhista templom:

Kollégám elemében volt. Én már rogyadoztam az élményektől, de Neki mindig eszébe jutott valami fontos látnivaló.  Fordult kettőt az autójával és egy olyan Buddhista templomba vitt be, amelyik egy hegyoldalba épült és mivel ez a templom valamilyen módon a kínai Buddhistákat is szolgálja, hatalmas a kínai turisták általi látogatottsága. Mellékesen csodálatos a panoráma a templom teraszáról. Suppachok-nak az apai ági nagyapja kínai ember, így abban a templomban is volt érintettsége. Én azt hittem, a mai nap után már nem érhet meglepetés, de amit itt láttam, attól megint földbe gyökerezett a lábam. A Buddhista templomban (nem a templom előtt, hanem Buddha szobra mellett közvetlenül)  egy ATM automata üzemelt. Gondolom arra az esetre, ha a híveknél épp nincs készpénz…

A nap végére nem csak én, de a fényképezőm akkuja is teljesen lemerült…

De kollégám nem fogyott ki az ötletekből. Tudott egy olyan helyet, ahol napnyugtakor a sziklás búvóhelyek mögül ezerszámra röppennek ki denevérek az éjszakai élelemszerző körútjukra. Ez is komoly turista látványosság lehetne, de a helyieken kívül sok idegent nem láttam. Amíg várakoztunk a naplementére, egy árus (ahol ketten megjelennek ott előbb utóbb egy árus is megjelenik) bekapcsolta a rádióját, amiből pontosan 6 órakor a nemzeti himnusz csendült fül. Mindenki elnémult és vigyázban állt a környéken.

¼ hétkor megindultak a denevérek. Szerencsére a video akkuban maradt még egy kis szusz, fantasztikus felvételek készültek. A denevérrajzás majd egy óráig is eltart, de mi nem vártuk végig hanem elindultunk a következő programra.

A videót itt tudod megtekinteni:
http://www.youtube.com/watch?v=_vPx74Bh6lo

Suppachoke családja:

Kollégám udvariasan megkérdezte, megtisztelném e a családjukat azzal, hogy elmennék-e hozzájuk vacsorára. Fáradság ide, kimerültség oda, persze hogy azonnal igen mondtam. Amíg odaértünk, mesélt a családról. Szülei rizstermelő parasztemberek, édesapja 71 éves, az édesanyja 65. Öten vannak testvérek, Suppachoke a legidősebb, Ő egyedül diplomás a családban. Van egy öccse, akivel az egyik wat-ban találkoztunk, Ő hivatásos katona a király őrezredében szolgál. Két húga egy közeli gyárban textilmunkás. Azért nem tudtunk előbb elindulni hozzájuk, mert a szülők egész nap a rizsföldön dolgoztak. A rizsföld a sajátjuk, a lakóhelyhez közel van. Éves szinten kb. 2000 kg rizst termelnek, ebből tartják fenn magukat. Minden nap dolgoznak a földön (vasárnap is) Nem kapnak állami nyugdíjat így életük végéig dolgozniuk kell.

A család nagyon szerény körülmények között él, de annál nagyobb szeretettel fogadtak. A szülők voltak otthon és a katonafiú, a lányok délutáni műszakban dolgoztak. Mire odaértünk, terített asztal várt, tipikus thai ételekkel.  (rizs, csirkesült, tengeri vegyes dolgok, 2 féle sült hal, csípős köretek, főtt kukorica, és egy pár dolog, amit nem tudtam azonosítani)

Mint kiderült vacsora közben, én voltam az első külföldi ember, aki a házukban járt. Mondtam, Nekem is nagy a tisztesség, mert ez az első thai otthon ahol járok.

Vacsora egy thai családnál, akik a saját maguk termelte rizzsel kínálnak? Ez még legmerészebb álmaimat is meghaladta.

Amikor elbúcsúztunk, az édesapa a kapuból utánunk szólt: ha legközelebb erre járok, a rizsföldjét feltétlenül nézzem meg.

Megígértem Neki…