Az elmúlt hetem elég zsúfoltra sikerült és a pénteket egy audit zárta. Az auditon három német hölgy ellenőrizte a GS jel kiadásának képességét a villamos részlegnél. Nem hiába tartottak az audittól (magam is több anyagot átnéztem az audit előtt), a hölgyek német alapossággal rendes kis ellenőrzést tartottak. Szerencsére nagyobb hibát nem találtak így mindenki felszabadultan ment péntek este vacsorázni. A vacsora egy közeli tóparti kisvendéglőben volt, ahol az auditorokon kívül több hívatlan vendég is megjelent. Elsősorban a tavi szúnyogok, akik végig aktív szereplői voltak a vacsorának és egy percre sem hagyták lankadni a figyelmet már ami a csípések elhárítására irányult. Hívatlan vendégek voltak a gekkók (a helyiek csak tying-tyongnak becézik) akik vagy négyen-öten előkelő helyet foglaltak el azon az óriáskivetítőn, amin épp egy népszerű thai szappanoperát sugároztak. Az egyik német hölgy velem szemben ült kifogástalan ruhában és frizurával, alighanem jobb családból származhatott – bár végig óriási erőfeszítéssel palástolta az érzelmeit – időnként magáról elfeledkezve hitetlenkedő arckifejezéssel csóválta a fejét, milyen helyre is került. Terítetlen faasztal, neoncsövek világította sápadt fények, közös tálból saját evőeszközzel történő szedegetés, folytonos harc a szúnyogokkal a háttérből a hatvanas évek amerikai zenéje adta a hangulatot. Ráadásul vega is volt, ezt nehezen tolerálhatta a szakács, de azért a vacsora végére (volt vagy 5-6 fogás) ki is hozták a vega kajáját. Persze hogy addig azért csipegetett így nem tudta már megenni, erre jó helyi szokás szerint az egészet elcsomagolták és a végén mosolyogva egy nylon-zacsiba átnyújtották Neki. Csak hüledezett, még a tyingt-tyongok is megálltak a vásznon erre a drámai pillanatra.
Az igazi drámát azonban abban a gyárban láttam, ahol a elmúlt héten kétszer is voltam dolgozni. A munkakörülmények rosszak voltak, a cég hihetetlenül lepusztult és gondozatlan volt. Egy EU-s munkavédelmis ½ óra alatt bezáratná ezt a céget. Az ebédidő itt is 12 órakor kezdődött, a munkások hosszú sorban álltak a bejárta előtt felszerelt, a repülőterekről ismert biztonsági kapuk előtt. Akinél sípolt, azt azonnal motozták. Aki kikerült a gyárból, többnyire a gyár előtt lévő magasan vezetett autópálya alá ment leülni, volt aki a földre ült, volt akinek jutott hely a fa padon. Ugyanis a gyárban semmilyen étkezésre lehetőséget adó közös helyiség nincs. Ezek a fizikai munkások átlagban 200 bath-ot keresnek naponta, napi 8-9 órás munka van, de minden szombat rendes munkanap. (1 bath 7 forint körül van, tessék kiszámolni a havi keresetet) A teljes szombati munkanap bevett szokás Thaiföldön. A TÜV Rheinland Thailandnál azonban minden szombat szabad, és a mérnökök általában is nagyságrendekkel jobban keresnek a munkásoknál. A szabadságok is nagyon kurták, 15 napról indulnak fiatalon és a nyugdíj körül 20 nappal fejeződik be.
A gyárban semmi automatizálás nincs, mivel sok és nagyon olcsó a fizikai munkaerő, mindent kézi munkával készítenek. (természetesen vannak fröccsgépek, sajtolók, stb)
A kikötőből a kínai negyeden mentem keresztül végig egészen a helyi metró állomásig. Az hogy mentem túlzás, egyszerűen sodort a tömeg. Én még ilyen mennyiségű embert vonulni ilyen sűrűségben nem is igen láttam. Szabályosan belebotlik a gyalogos az út menti sütödékbe, árusokba, egy óriási kavalkád és hangzavar volt az egész. A legmegterhelőbb azonban mégis az a forgalom volt, ami centikre hömpölygött az árusoktól de időnként a gyalogosok is kitévedtek az útra. Olyan sűrű volt a szmog, hogy többször is erős köhögés jött rám. Itt is minden elképzelhető dolog kapható volt, (jól ellátott kínai piac volt), nálam a pálmát azonban az a koporsóárus vitte el, aki panorámaablakos koporsót árult az út közepén. Állítom, ha megkérem, ki lehetett volna próbálni…
A Chayo Phraya Express-sen történt utazásról és kínai negyedről készült rövid videókat itt tudjátok megnézni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése