2010. november 2., kedd

Dolgozom...

Tegnap egy gyárban dolgoztam ezért  nem tudtam kollégáimmal a hétvégi élményeimet megosztani, de ma tisztázódott, hogy a buddhista templomokban  minden évben csak egy olyan jellegű evés-ivással, adakozással egybekötött különleges szertartás  van, amiről korábban beszámoltam. Ez a dátum az idén október 31 volt, vagyis pont az a nap amikor oda vetődtem. Erre szoktam mondani, az élethez kell egy kis szerencse is. Ezzel bizony most nagy szerencsém volt, mert egy különleges szertartás résztvevője lehettem.
Mint írtam, egy thaiföldi gyárban dolgoztam tegnap teljesen magamban egész nap. Szándékosan nem írom le sem a nevét, sem azt mit gyártanak, meg fogjátok érteni miért.  Én még ilyen koszos, rendezetlen céget eddig talán nem is láttam. Elképesztő volt a zsúfoltság, a rendezetlenség, a gyér belső neonvilágítás miatt a közlekedési utakat alig lehetett látni. Láthatóan nagyon komoly helyproblémával küszködik a gyár. Magáncég volt, a bejárat melletti lépcsőkön a tulajdonosokat lehetett megközelíteni de kizárólag azután, ha levetted a cipődet. (A cipőlevétel a különös tiszteletadás jele lehet, mert a buddhista wat-okba is csak levetett cipővel lehet bemenni.)  A gyárban göngyöleg és hulladékhegyek egymás hegyén hátán, ezen átvergődve lehetett abba a laborba bemenni, ahol a munkát végeztem. Külön figyelmeztettek, vegyem le a cipőmet, mielőtt a laborba belépek. Nem nagyon értettem miért, a labornak épp oly koszos volt a padlója, mint a gyár padlójáé. Csak nem a tisztelet okán kellett a laborban a cipőtől megválni?
 
Mindegy, amit a gyárban láttam az is  Ázsia egy arca. A kollégák egyébként kiváló szakemberek, értik a dolgukat, ugyan az igazgatótól eltekintve az angol nyelvi készséggel volt némi gubanc, de hála a szabványoknak hamar áthidaltuk.

Ma a helyi Munkaügyi Minisztériumba kellett látogatni a munkavállalási engedélyem ügyében. Gyors és kulturált ügyintézés volt, de a fogadópult fölé ki volt függesztve: Kéretik a kérelmezőket, hogy szandálban és rövidnadrágban ne fáradjanak a pulthoz. A tisztelet bizony komoly hivatalokban itt kijár a komoly hivatalnokoknak…
Tanulságos volt, hogy a Munkaügyi Minisztérium előtt is hatalmas bazár volt (tulajdonképp az udvaron is bazár volt) gondolom  így segíti a minisztérium a bazárosok munkavállalását úgy, hogy közben a minisztériumi tekintély semmit sem csorbul.  

Ma különlegesen jó napom volt, mert másfél napos távollétem alatt megépítették a thai kollégák annak a mikrohullámú sütő ajtónyitogató teszt készüléknek  a vezérlését, amit kb. 3 hete én terveztem. Az anyagbeszerzés megtörtént a mechanika megépítése után ma helyére került a vezérlés  és nagyon jó volt látni, hogy a terv megvalósult és remélhetőleg hosszú ideig működni is fog. (és mit tagadjam, a thai kollégák elismerő szavai is jól estek…)
Ha valakit érdekelné a készülék működése, itt tudja megnézni:


1 megjegyzés:

  1. A munkaügyi minisztérium udvarán szerintem leszarták a munkanélkülieket - a minisztérium alkalmazottainak akartak olcsó vásárlási lehetőséget biztosítani. :)

    VálaszTörlés