Szállodai ablakomból rá lehet látni egy wat (Buddhista templom) díszes tetőszerkezetére. Régóta tervezem hogy ellátogatok, ide remélve, hogy egy kis szerencsével esetleg bepillanthatok az itteni hitközösség mindennapjaiba. Ma vasárnap szerencsém volt, mert amikor ½ 10 körül odaérkeztem, nagyon sok embert láttam haladni arrafelé.
A wat egy épületek együttesét jelentő komplexum, buddhista kolostor, templom és közösségi központ is. Az utikönyv szerint ezek a wat-ok, hasonló elrendezésben épülnek fel az ország minden pontján és Thaiföldön mintegy 30 000 található belőlük. Thaiföld lakosságának a 90 %-a théraváda buddhizmus híve.
Az európai keresztény ember itt végleg zavarba esik, hiszen a buddhizmus és a kereszténység gyökeresen különbözik egymástól, magából a szertartásból, vagy annak részleteiből lényegében semmit nem értettem, ezért csak szemlélődtem, sok fotót és majd egy óra filmet készítettem. 
A lakoma még be sem fejeződött, amikor az egyházi vezető – az erre a célra külön behozott trónszerű díszes ülő-alkalmatosságról hosszú beszédbe kezdett, amit az egész wat területén ki hangosítón keresztül lehetett hallgatni. A közösségi terem melletti templomban egy óriási ülő Buddha szobor előtt sokan imádkoztak, füstölőket égettek, Különös volt, hogy a templom két oldalán lényegében bazárszerűen kegytárgyakat és a szertartáshoz szükséges kellékeket lehetett vásárolni. Buddha kegyeit sokféleképp próbálják elnyerni, többen pl. a bazárban kapható aranyfüstlemezt simítottak a szoborra de sokan hoztak a szobor elé élelmet is.
Nem láttam sehol különösebben fegyelmezett rituálét, időhöz kötött eseményeket, ellenben mosolygós, kedves vidám embereket annál inkább.
Az elején még csak a terem, templom széléről fotózgattam de senki nem foglalkozott velem, így felbátorodtam és elvegyültem a forgatagban. Ha észrevették hogy fotózom vagy filmezem Őket, egy kedves mosoly mindig jutott a kamerának, időnként még a szigorú szerzetesektől is :)
Különleges, maradandó élmény volt a mai délelőtt is.
Több fotót a mai délelőttről itt tudtok nézni:
https://photos.app.goo.gl/qJjCIybilfYFNww43
A különleges hangzású gyermekzenekart itt lehet megnézni és meghallgatni:
A különleges hangzású gyermekzenekart itt lehet megnézni és meghallgatni:
Érdekes volt az a zene és az előadás is. Alapvetően minden kissrác egy-egy hangot szólaltatott meg a kezében lévő hangzer megrázásával. Vagyis a teljes dallam előadásához némi csapatmunkára van szükség. Annyira azért nem bonyolult, mert ez alapvetően 5 hangból álló pentaton zene, de ettől persze még különleges.
VálaszTörlésAz is érdekes az egészben, hogy az ősi magyar népzene szintén 5 szólamú pentaton dallamokra épül. Pl a "Röpülj páva röpülj!" szöveggel ismert lá-pentaton dal, ez is bizonyítja a magyarok keleti rokonságát és kapcsolatait. Ahogy egy japán mondás tartja, mi vagyunk a dárda legnyugatibb hegye.
A buddhizmus nagyon toleráns vallás, nem foglalkoznak vele különösebben, ha valaki máshogy csinál valamit, vagy bármiben más mint ők. Van egy olyan vicc is, hogy "olyan ritka, mint a fundamentalista buddhista." :)
VálaszTörlésJó kis hely, szerintem vasárnap én is meg fogom nézni!