Reggeltől estig a laborban vagyok, így leginkább az ott történtek foglalkoztatnak. Reggel ½ 7-kor kelek, kb 1 óra alatt összeszedem magam, az indulás rendszeresen ½ 8-kor történik. Van egy rendszeres utastársam az autóban Peter, aki Kölnből érkezett és a kémiai laborban végez hasonló munkát mint én a villamos laborban. Peterrel meg szoktuk beszélni ki mit látott előző nap vagy ma reggel készülődés közben a CNN-en, vagy kipletykáljuk az egyes – nekünk különös - bangkoki furcsaságokat. Ma pl. az volt a téma, miért ilyen hihetetlenül színesre festettek a bangkoki nagybuszok. De azoknak is egy fajtája. Aztán arról is elpolemizáltunk, hogy bár a buszok oldala színes, de a thai öltözködés elég színtelen. Szinte egyszínű ruhába járnak kelnek, - a hölgyek is – az én hétvégi viseletem (sárga póló, valami idétlen reklámszöveggel) például már annyira kirívó, hogy e hét végén már fel sem veszem.
A laborba nagyon lassan érkeznek meg a kollégák, Matthiassal rendszeresen mi nyitjuk a labort. Érdekes a thai emberek érkezése. Bejönnek és kész. És ugyanígy el is mennek. Semmi köszönés vagy ilyesmi. Aztán 5-10 perc múlva rám néznek, kedvesen elmosolyodnak, köszönnek és udvariasan érdeklődnek hogy telt az éjszaka? És egymással is így vannak. Minden nap együtt ebédelünk (jut eszembe ma kb. 30 cm-es rekord hosszúságú hajszálat emeltem ki a speciális, nevétnemtudom thai ételből... Aki finnyás itt ne ebédeljen…) Az ebédhez is leülnek, semmi jó étvágyat, esznek, beszélgetnek, aztán aki kész van egyszerűen szó nélkül feláll és elmegy. Az elején próbálkoztam hogy „good appetite” meg ilyenek, de rájöttem, erre nem vevők.
Három hét után elmúlt az idegen európai (ez volnék én) miatti feszélyezettség ugyanúgy élik a mindennapi életüket mint máskor. A fiatal lányok (sokan vannak…) csivitelnek, össze dugják a fejüket, nevetgélnek, mint bárhol a világon. Nagyon szeretnek nassolni, minden nap hoz valaki valami finomságot amit aztán együtt elrágcsálunk. Én hálás közönség vagyok, mindenre egyformán rácsodálkozom, nekem minden új. Lassan nekem is meg kéne lepni a csapatot valamivel, de még nincs elég jártasságom az itteni nassok világába, félek meglepni Őket, nehogy valami félresikerült dolgot vásároljak.
Ma történt egy érdekes eset, ami jól mutatja az itteni fiúk lányok viszonyát. Az egyik fiatal hölgy – női ruhákban és szoknyákban járnak nem nadrágban! – felpattant egy székre, hogy állítson a légkondi légáramlási irányán. Azonnal odapattant egy fiatal mérnök fiú lelkesen segíteni tartani a széket. Csakhogy nem abban mesterkedett hogy közelebb kerüljön a széken álló hölgy immár fejmagasságába kerülő formás hátsó részéhez, hanem a mi fiunk hátrahajolt és elfordította a fejét. Szóval így megy ez itt kérem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése