Otthonom a szálloda...(?)

Így a 4. hét környékén nagyon biztosan ki tudom jelenteni: a szálloda soha nem tud az otthonod lenni. Hiába vannak vonzó szolgáltatások, hiába kényelmes a szobád, hiába van meg mindened, a szálloda soha nem lesz otthonod. Mert mi is történt tegnap este?

Az egyébként – hál istennek - nem túl nagy látogatottságnak örvendő külvárosi szállodámba tegnap négy (!) turista busszal érkeztek kínai vendégek. Tudom a külsőből nem szabad ítélni, de jól táplált magas növésű kínaiak voltak, feltehetően nem a kínai szénbányászok  szakszervezeti kirándulásának résztvevői voltak itt Thaiföldön.

Az éjszaka először kb ½ 12-kor riadtam fel arra, a szomszéd ajtaján ütemesen dörömböltek. Majd rugdosták az ajtót...

Gondoltam, kinézek, nincs e valami nagy baj. Az új szomszédom – ekkor láttam először – mikor meglátott azonnal elnézést kért, de mondta, kizárta a neje. Talán az alsónadrágomról következtetett, de angolul szólalt meg…

Ezután már csak szolidan kopogott, meg trükkösen a mobiljáról hívta a szobát, hallottam, mert vadul csörgött a szomszéd szoba telefonja. Ki tudja, talán nevelő célzattal zárta ki az asszonya az emberünket, de tény, kb ½ 1-ig ment a cirkusz. Aztán beengedték.

Legközelebb  úgy 2 körül hangos kiabálásra és éktelen, szűnni nem akaró ajtócsapkodásra ébredtem minta tányér is csörömpölt volna. 5-10 percig vártam, hátha rájönnek, Ők sem otthon vannak, de semmi. Kimentem, hát egy csapat fiatal párnacsatázott az egyik szobába, az ajtajuk meg nyitva… Kértem maradjanak csöndbe, sokan alszanak, meg is ígérte az egyik túlsúlyos fiatal, de nem volt komoly az ígérete. Ballagok vissza a szobámba, hát ki áll a szomszéd ajtóba? Nem más, mint az előbb kizárt emberem! Álmos szemekkel, hangosan méltatlankodott: „Nahát, milyen emberek laknak itt” Higgyétek el, semmi túlzás, igaz a történet…

Ma este újra csönd van és nyugalom, a kínaiak feltehetően egy másik szálloda lakóit boldogítják. Ma pedig többször is eszembe jutott az elcsépelt közmondás: „Mindenhol jó, de legjobb otthon.”